Egy kis gitár teszt

 2012.02.08. 23:18

Vettem egy Uniwell CA-03CEQ BK gitárt. A cuccal csak annyi volt előzetesen a gond, hogy sehol nem tudtam kipróbálni, mivel csak Balatonlellén lehet megtekinteni és kézbe venni, én pedig nem ott élek, sőt elég messze tőle, tehát vakon kellett rendelnem.

Eredetileg a fő kitétel annyi volt, hogy új legyen, olcsó és akkor már elektroakusztikus. Egy haverom mutatta meg a Zerdo honlapját. Igen.. a gitár kicsit Uniwell, kicsit Zerdo. A dolgot én magam sem értem. A haverom, aki mutatta azt mondta, hogy régen Uniwell volt a nevük, aztán lecserélték Zerdo-ra, de a gitáron Uniwell felirat szerepel. Szóval megtetszett. Jó vételnek tűnt, és volt belőle fekete, tehát rendeltem egyet. 

Vasárnap rendeltem meg, kedden tizennégy órakor már a kezemben fogtam a kartondobozt, aminek a tartalma akkor már elmondhatatlanul izgatta a fantáziámat. Neki estem a csomagolásnak. Nem bízták a véletlenre a gitár épségét. Jól be volt bugyolálva, a húrokon külön papírcsomagolás volt, nehogy valami történjen velük út közben. Egyébként itt megemlíteném, hogy a cég hozzáállása nagyon korrekt. A vásárlást követő 7 napon belül mindenféle indok nélkül vissza lehet küldeni a vásárolt terméket, aminek az árát az utolsó forintig megtérítik.

Jól szemügyre vettem a berendezést és ekkor jött az első dolog, ami nem tetszett. A hanglyuk belső peremén észrevettem, hogy egy-két helyen lekopott a festék. Aztán megsimogattam az ujjammal és kiderült, hogy nem, mert lakk az van rajta ott is, ahol nincs festék, tehát csak trehányul festették le. Erre rájött az, hogy a gitár teste olyan valószínűtlenül kicsinek tűnt. Mivel nem ez az első gitárom, valamiért nagyobbat vártam. Azt hittem, hogy gyerek gitárt rendeltem, de megnéztem a honlapon újra és ott semmi ilyesmi nem volt feltüntetve.Szóval vizuálisan csalódtam első körben. Aztán mikor megcsillant a napfényben, azért jobb kedvem lett, mert a gitár teste az arányai ellenére nagyon szép. A nyakát pedig isteni érzés szorongatni.

elektroakusztikus-gitarok-ca-03ceq-bk.jpg

Ölbe vettem, gyorsan végeztem rajta egy hangolást, egy elnagyolt félét és megpendítettem egyszerre a húrokat. ÉS akkor elfelejtettem, hogy egy kb. 18 ezer forintos gitár van a kezemben. Gyönyörű hangja volt ahhoz képest, hogy mennyibe került. Ráadásul tényleg kényelmes a nyaka. A teste kicsit alacsonyabb, mint a jó öreg western gitáromé, ezért meg kellett szoknom, de mindent egybe véve, nagyon kellemes rajta játszani. A mély E húr kissé rezeg, de ennyi pénzért, nagyon jó vásár.

Jött a következő teszt. Bele helyeztem egy Jack csatit. A másik végét egy Roland Cube 30X-be toltam és ismét megpendítettem a hangszert. Ekkor az volt az érzésem, hogy felrobban a lakás. Nem számítottam ilyen hangerőre és minőségre. A beépített equalizer nagyon szépen működik, egész finoman lehet vele állítgatni a hangokat és erre még rájön egy kis hangszín szabályozó, meg a hangerő poti. Nem sokat állítgattam rajta, nagyon szépen dorombol. A basszust nem szabad túlhúzni rajta, mert akkor gerjed a hangszórótól egy méterre.

Szerintem jó vásárt csináltam. Órákig elszöszöltem vele és szerintem még sokáig el fogok. Jó lesz vele nyáron szalonnát sütni.

Összességében: fekete, kompakt, tisztán szól és erős az elektronikája.

Köszi Zerdo:D

Címkék: gitár zerdo uniwell

A bejegyzés trackback címe:

https://macivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr974080137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márió Gömöri 2013.12.10. 13:20:27

Üdv!

Én is rendeltem egy UNIWELL CS-33CEQ Natur gitárt a zerdo honlapjáról mivel már csak ebben a színben lehetett kapni belőle! A rendelésem után két napra rá meg is kaptam! Én is izgatott voltam mert új elektroakusztikusom még nem volt! Szóval bevittem és szépen kibontottam!
A húrokon nem volt csomagolás a gitár eleje hibátlan volt de a hátúlján mintha a lakkozás allatt a festék rétegbe egy 1x0,5 cm-es helyen volt egy halvány folt mint ha oda értek volna festés után hozzá vagy nem tudom (persze 19ezer forintért mit várhatunk?) ! A nyak fogása nagyon jó volt jól lehetett rajta játszani szépen szólt persze nem akkorát mint a másik jumbo méretű akusztikus gitárom, bár az elektronika ellensúlyozta az akusztikai hangját! Még eggyett nem értettem hogy én miért nem kaptam hozzá jack-jack kábelt ami nagyon zavart mert a haverom az ugyan ilyen gitárhoz kapott és még anyit mondok hogy mindenképp rendeljenek hozzá egy új húrkészletet mert ahogy megkaptam és kipróbáltam rá 20percre elszakadt a G-húrom!!! (Majdnem 5 éve gitározom és nem pengetek úgy mint egy vad állat és még egyszer 19ezer forint miatt valahol kellett spórólni) Ezek voltak a rossz dolgok!

Aztán jött az elektronika kipróbálása! Rákötőttem egy sony dav-dz630-as házimozira és tényleg hatalmas jelet ad ki iszonyatossat szólt és még szépen is alig bírtam letteni!
a hangszinszabályzóval nagyon jól lehet állitani a hanszínt! A húr magassága mint az elektromos gitároknál! Nem zörgöt eggyik húr sem!

Ne ilyessze el önöket a beszámolom, lehet hogy ezek a hiányosságok csak velem történtek meg és én azt mondom hogy aki KEZDŐ annak ez a gitár nagyon jó választás minden nézetből és az ára is verhetetlen!
süti beállítások módosítása