3 nagy eredményem

 2012.04.17. 18:02

 Bizony, nem ma volt, mikor utoljára írtam. Azóta mondhatnám, hogy sok minden történt. De nem érzem úgy. Természetesen nem csak otthon ülve kötögettem, vagy ilyesmi. Sőt, jártam erre-arra, csináltam ezt-azt, zenéltem, írtam, alkottam és alkotni tanultam. Most pedig örömmel jelenthetem be, hogy egy elég nagy magyar televízió gyakornoka is lettem. Vágok ott. Sőt, annyira vágok, hogy már ment is le adásban egy-két művem. Büszke vagyok magamra.

A másik, ami eléggé fontos, hogy lassan-lassan összeáll egy kis csapat, akikkel végre tudok majd dolgozni. Hogy miket csinálunk? Egyelőre semmiket, de fogunk. Mégpedig partykat, lakodalmakat, vagy egyéb eseményeket szeretnénk zseniális minőségben megörökíteni a résztvevők, és azok számára, akik nem lehettek ott. Na jó, az kicsit túlzó volt, hogy még nem csináltunk semmit, mert van azért már pár szép alkotás a tarsolyunkban, csak még nem kerültek fel a honlapunkra. Egyébként az oldalon nem csak képek, meg videók lesznek. Koncertekről, fesztiválokról és egyéb eseményekről írásos beszámolókat is találhattok majd ott. Én leszek a főszerkesztő:D Elég felelősségteljes munka lesz, de azt hiszem, sikerül majd megbirkóznom vele.

A harmadik nagyon fontos mondanivalóm az, hogy nemrég újra belekezdtem a regényembe. Ja, igen! El kellett volna már mondanom, hogy írok egy regényt. Már elég régóta. Körülbelül egy éve. Persze nem minden előzmény nélkül kezdtem bele. Van egy pár novellám és egy kisregényem is. Egy szatírám meg is jelent egy könyvben. Ez a regény viszont teljesen más. Végre megtanultam elrugaszkodni a valóságtól. Csak sajnos tél elején kiábrándultam az írásból. Nem értem én se, hogy mi történt velem, de nem ment és nem is akartam vele foglalkozni. Szerencsére azonban múlt héten hirtelen megjött a kedvem és most végre újra haladok. Nem túl sebesen, mondhatni elég csiga tempóban, de hát ahogy mondani szokás: Lassú víz partot mos. Én is partot fogok mosni. Szeretném nagyon jól megírni és kiadni. Még az is lehet, hogy leközlök itt majd belőle részleteket.

 

Addig is sok a munka, de azért fogok ide irkálni. Ha pedig valaki tud módot arra, hogy egy könyvet, vagy inkább könyvecskét kiadhassak nem túl drágán, az nyugodtan piszkáljon meg itt a hozzászólásoknál.

Címkék: fotó tv könyv regény írás eredmény vágás

Bókay kert jégpálya teszt

 2012.02.20. 19:44

Tegnap abban az örömben részesítettem a XVIII. kerületet, hogy elmentem oda korcsolyázni. Eredeti célom a fővárosi műjégpálya lett volna, de végül a Bókay kertben kötöttem ki, ami a honlapon a bámulatos 350 HUF-os pályahasználati árral kecsegtetett. 

Szóval felkaptam a korijaimat a hátamra és nekivágtam az útnak. Mivel nem vagyok bennszülött lőrinci, nem biztos, hogy egyedül is oda találtam volna. Szerencse, hogy jött velem a barátnőm, aki nagyon könnyedén megtalálta velem a kori pályának otthont adó parkot. Ez volt a dolog könnyebbik része, mert a parkon belül viszont nem tudtuk, hogy hol kéne keresni a jeget. Nem láttunk sehol táblát és vígan kacagó gyermekek hangja sem törte át a zord este némaságát. Kóvályogtunk tehát egy darabig, amikor végre felderengett néhány távoli reflektor által okozott fényszennyezés az égen. (a teniszpályáknál találtuk meg a célpontot)

térkép_1.JPG

Hangok még mindig nem jöttek, de legalább volt már célunk. Mikor közelebb értünk, akkor se lett sokkal hangosabb, mivel sajnos egyáltalán nem volt zene a pálya körül. Volt viszont egy kis sátor, ahol át lehetett cserélni a lábbeliket és meg lehetett venni a valóban 350 Ft-os belépőjegyet.

A jég valamivel kisebb volt, mint ami a Westend tetején szokott lenni, sőt nem is volt úgy karban tartva és tényleg nem volt zene, de ettől még az olcsóságával együtt nagyon hangulatos volt.Főleg, hogy a pálya mellett elég sok szék sorakozott ahhoz, hogy akármikor leülhessen 5 percre bárki, aki éppen elfáradt. Nem voltak sokan. Szóval nagyon családbarát a hely. A pályától nem messze állt egy büfés autó. Meg is kóstoltuk a legígéretesebbnek tűnő ételt. Lehet, hogy csak túl későn mentünk oda, vagy alapból is ilyen az étel, de szent meggyőződésem, hogy én tegnap macskaburgert ettem. A buci finom volt, a saláta is, volt benne ketchup, mustár, majonéz, lehetett volna bele hagymát is kérni, de azt nem kértem, viszont  a hús mind állagilag, mind ízügyileg semmire se hasonlított, amit addig a szent percig valaha is ettem. Utólag csak azt nem értem, hogy miért ettem végül meg?:D

De az este nagyon jó hangulatban telt. Azt hiszem máskor is el fogok látogatni oda. Ha nem télen, akkor is járok én még a Bókay kertben, mert van ott uszoda és egyéb szabadidős tevékenységeknek otthont adó épületek is. Láttam ott egy egészen nagy színpadot is sok székes nézőtérrel. Valószínűleg akárki találhat ott magának szórakozást. Kár, hogy nincsen minden kerületnek ilyen szép szabadidős központja.

Itt van a Bókay kert linkje: http://www.bokaykert.hu/

Címkék: macska korcsolya jég kori jégpálya bókay kert bókay

Érdekesség

 2012.02.15. 12:00

 Ma reggel Neo FM-et hallgattam. A Bumeráng show ment. Ott hallottam egy érdekességet. A méltán elismert, nemrég elhunyt Steve Jobs került szóba, méghozzá egy olyan témában, amit először hitetlenkedve hallgattam, aztán gyorsan elmúlt a hitetlenkedésem, mert logikát is érzek benne. 

Azt mondták be, hogy Steve Jobsnak az FBI-nál top secret státusza volt. Ez azt jelenti, hogy hozzá fért az összes adathoz. Ezt mondják a PIXAR stúdió vezéreiről is.

Itt meg tudjátok hallgatni az adást (kb 15 percecske): http://www.bumerang.hu/archivhang/BUM2012/02/15/ab29c444f3b6b807b0cd8cbbef52116e.mp3

Persze a rádióban elviccelték, meg ilyenek, de azért ezek a tények érdekesek és elgondolkoztatnak azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e Iphone-t venni ;)

Címkék: bumeráng rádió; steve; jobs;

Köszi Balázs

 2012.02.11. 21:38

Ezt érdemes megnézni és elgondolkozni...

Címkék: zene video szar balázs

Egy kis gitár teszt

 2012.02.08. 23:18

Vettem egy Uniwell CA-03CEQ BK gitárt. A cuccal csak annyi volt előzetesen a gond, hogy sehol nem tudtam kipróbálni, mivel csak Balatonlellén lehet megtekinteni és kézbe venni, én pedig nem ott élek, sőt elég messze tőle, tehát vakon kellett rendelnem.

Eredetileg a fő kitétel annyi volt, hogy új legyen, olcsó és akkor már elektroakusztikus. Egy haverom mutatta meg a Zerdo honlapját. Igen.. a gitár kicsit Uniwell, kicsit Zerdo. A dolgot én magam sem értem. A haverom, aki mutatta azt mondta, hogy régen Uniwell volt a nevük, aztán lecserélték Zerdo-ra, de a gitáron Uniwell felirat szerepel. Szóval megtetszett. Jó vételnek tűnt, és volt belőle fekete, tehát rendeltem egyet. 

Vasárnap rendeltem meg, kedden tizennégy órakor már a kezemben fogtam a kartondobozt, aminek a tartalma akkor már elmondhatatlanul izgatta a fantáziámat. Neki estem a csomagolásnak. Nem bízták a véletlenre a gitár épségét. Jól be volt bugyolálva, a húrokon külön papírcsomagolás volt, nehogy valami történjen velük út közben. Egyébként itt megemlíteném, hogy a cég hozzáállása nagyon korrekt. A vásárlást követő 7 napon belül mindenféle indok nélkül vissza lehet küldeni a vásárolt terméket, aminek az árát az utolsó forintig megtérítik.

Jól szemügyre vettem a berendezést és ekkor jött az első dolog, ami nem tetszett. A hanglyuk belső peremén észrevettem, hogy egy-két helyen lekopott a festék. Aztán megsimogattam az ujjammal és kiderült, hogy nem, mert lakk az van rajta ott is, ahol nincs festék, tehát csak trehányul festették le. Erre rájött az, hogy a gitár teste olyan valószínűtlenül kicsinek tűnt. Mivel nem ez az első gitárom, valamiért nagyobbat vártam. Azt hittem, hogy gyerek gitárt rendeltem, de megnéztem a honlapon újra és ott semmi ilyesmi nem volt feltüntetve.Szóval vizuálisan csalódtam első körben. Aztán mikor megcsillant a napfényben, azért jobb kedvem lett, mert a gitár teste az arányai ellenére nagyon szép. A nyakát pedig isteni érzés szorongatni.

elektroakusztikus-gitarok-ca-03ceq-bk.jpg

Ölbe vettem, gyorsan végeztem rajta egy hangolást, egy elnagyolt félét és megpendítettem egyszerre a húrokat. ÉS akkor elfelejtettem, hogy egy kb. 18 ezer forintos gitár van a kezemben. Gyönyörű hangja volt ahhoz képest, hogy mennyibe került. Ráadásul tényleg kényelmes a nyaka. A teste kicsit alacsonyabb, mint a jó öreg western gitáromé, ezért meg kellett szoknom, de mindent egybe véve, nagyon kellemes rajta játszani. A mély E húr kissé rezeg, de ennyi pénzért, nagyon jó vásár.

Jött a következő teszt. Bele helyeztem egy Jack csatit. A másik végét egy Roland Cube 30X-be toltam és ismét megpendítettem a hangszert. Ekkor az volt az érzésem, hogy felrobban a lakás. Nem számítottam ilyen hangerőre és minőségre. A beépített equalizer nagyon szépen működik, egész finoman lehet vele állítgatni a hangokat és erre még rájön egy kis hangszín szabályozó, meg a hangerő poti. Nem sokat állítgattam rajta, nagyon szépen dorombol. A basszust nem szabad túlhúzni rajta, mert akkor gerjed a hangszórótól egy méterre.

Szerintem jó vásárt csináltam. Órákig elszöszöltem vele és szerintem még sokáig el fogok. Jó lesz vele nyáron szalonnát sütni.

Összességében: fekete, kompakt, tisztán szól és erős az elektronikája.

Köszi Zerdo:D

Címkék: gitár zerdo uniwell

Első

 2011.06.16. 20:06

Ne haragudjatok, ha ez még most nem valami jó bejegyzés, DE még csak most kezdem.
  A lényeg az, hogy mostantól mindannyian abban az áldásban részesülhettek, hogy magatokévá tehetitek majd a gondolataimat. Mindarról, ami engem ér a hétköznapian rohanó és brutálisan kibelező világból, az érzelmekről, amik szerintem többször bántják az embert, mint használnak, sőt még az is lehet, hogy megosztom veletek egynéhány alkotásomat is, merthogy - most figyeljetek! - szoktam írni. Ne ijedjen meg senki! Nem teljesen így, ahogy most, mivel most kissé szórakozott hangulatomban talált a blogot írhatnék. Sőt, - ez itt a reklám helye- már megjelentem könyvben is. Szóval egy novellám belekerült egy antológiába és ennek naaagyon örülök. De nem árulhatom el, hogy melyikbe és mi a címe, mert túlságosan fölöslegessé tenné az inkognitómat itt a blog.hu-n, ami hát nekem fontos. Szóval önző vagyok és ez a blog most tisztán rólam fog szólni a nevem nélkül. Remélem érdekes az életem!

Címkék: én első gondolatok

süti beállítások módosítása